Rólunk írták

 

Magyar Nemzet      1991. június 20.

Száz magyar esztendő

Vágó  Zsuzsanna válogatása

Régen olvastam izgalmasabb könyvet ennél a vaskos kötetnél. Mert a legmerészebb vállalkozások egyikét tartja kezében, aki beléolvas: a most pergő évszázad magyar történelme mered rá, írói, történészi vagy szerkesztői magyarázatok, illetve magyarázkodások nélkül, pusztán újságkivágásokból összeróva. „No comment!” — mondja a divatos politikai szlogen, és az ember belé borzong, látván, mennyire átvilágítja magát a história, ha távlatot engedélyezünk ne-ki, és türelemmel megvárjuk, amíg a történteket értelmezi, azaz — megmagyarázza önmagát.

Éppen attól érdekfeszítő ez a könyv, hogy újságcikkek csupasz soraival tárja fel a történelem eseményeinek minden-kori aktualitásait, s velük a társadalom létének örök, kérlelhetetlenül cinikus mechanizmusát. Mennyit panaszoltuk az utóbbi értizedekben az állami hatalmasságok és politikai vezetők örökös hazudozását, az események ködösítését, a tények elferdítését! Legyen elég itt most csupán néhány név, mintegy utalásul vagy hivatkozásul: Höferé, Kun Béláé, Horthy Miklósé, Gömbös Gyuláé, Szálasié , Rákosié, Kádáré, akik természetesen mind-mind birtokában voltak a bölcsek kövének, s bizonnyal hitték is, minden különösebb benső kétely nélkül, amit szószékeikről elharsogtak.

Sóhajtozva emlegettük ellenükben a boldog békeidőket, amikor még íratlan etikai törvények tiltották a hazugságot, az emberek félrevezetését. Nos, hadd idézzem e könyvből az egyik hajdani képviselőházi elnök, .bizonyos Péchy Tamás néhány szavát á T. Ház 1889. január 31-iki üléséről, a szerencsétlen Rudolf trónörökös halálával kapcsolatban: „Amint ez nagy eseményeknél szokásos, most is különböző hírek terjedtek el az egész országban. E hírekre vonatkozóan kötelességemnek tartom kijelenteni hogy azokból csak egy a való: az, hogy szívszélhűdés vetett véget a trónörökös drága életének” . A könyv legelejéről való ez az idézet, a gyűjtemény által felölelt hetven év (1888-1958) második esztendejéből, utána aztán jönnek, egyre áradnak a szó szerinti idézetek a korabeli sajtó hasábjairól. A Vasárnapi Újság, a Magyarország, a Magyar Hírlap, a Népszava, a 8 órai újság, a Friss Ujság, a Magyar Nemzet s a többi lap csak úgy ontja az emberiség eleddig legboldogabb és leg-sikeresebb évszázadának sok-sok örömét: a kilencszázötös orosz forradalom rémségeinek ideverődött híreit, a magyar belpolitika ádáz villongásait, a fenyegető nemzetiségi forrongásokat, a szervezett munkásság első nagy sztrájkjait, a világ-háborút megelőző év kolerajárványát, a szarajevói merénylet kiváltotta döbbenetet, majd az első (akkor még persze számozatlan!) világháború vad viharait, a mellette és ellene kiállók küzdelmeit, és mindenekelőtt a sok-sok millió európai életét, köztük a hatszázezer magyar emberét kioltó, négy és fél esztendei értelmetlen háború iszonyú kínjait.

Azután az első egyetemes téboly ra-gyogó eredményeinek dokumentumait olvashatjuk: a magyar haderő felbomlik, idegen hódítók özönlik el az országot, széthull az osztrák császári birodalom, s vele az ezeréves magyar királyság. Jön az őszirózsás forradalom, az uralkodó-ház trónfosztása, a köztársaság, majd a tanácsköztársaság kikiáltása, előbb a vörös, később a fehérterror, és az ezekkel meg az ország-csonkítással járó elképzelhetetlenül sok zűrzavar, gyötrelem és nyomorúság. Íme, néhány sora Friss Ujság 1922. január 11-iki számából; hely-színi riport az egyik Kaluzál téri házból: „—A rendőrségtől tetszik lenni? — kérdezik óvatosan az egyik lakásban, ahová találomra benyitottunk. Megnyugtató válaszunkra elmondják, hogy ágyrajárók. Egy roppant szűk kis szobában van a földön vackuk. Heten alszanak egymás mellett a földön. A hét közül az egyik facér péklegény, a másik rokkant katona, egy borfiú, egy virágárus asszony, egy gyufaárus, egy zsibárus a Teleki téren és egy kegydíjas öregasszony. Most, nappal, ki vannak dobva vackaikból, mert most négy cigányzenész alszik helyettük; ezek éjjel dolgoznak”.

És emígyen folytatódnak a gyönyörű húszas, majd harmincas évek, ébredő magyarokkal, statáriális ítéletekkel, álla-mi panamákkal, no meg a horogkeresztes előretörés szívderítő berlini híreivel. A húszas évek végén a fasiszta Olaszországgal kötött barátsági szerződés nem hozta meg az óhajtott kitörést a kisantant szorító gyűrűjéből, s a Bethlen-i konszolidációt ki- és elvéreztette a döbbenetes erejű világgazdasági válság. A Gömbös-féle szélsőségesen jobboldali fajvédő irányzat hívei éppen ezért egyre hangosabbak a közélet fórumain, az évtized végén pedig már a nyilaskeresztek jelen-léte válik egyre fenyegetőbbé a politikai porondon. Ugyanakkor Ausztria, majd Csehszlovákia lerohanásával megindul a náci-német hódító terjeszkedés. Es már el is érkeztünk az immár joggal sorszámozott második világháborúig, a német—szovjet paktummal, Lengyelország kétoldali széttiprásával, majd a két gigászi hadigépezet egymásnak ugrásával, s mindazzal a teméntelen gyönyörűséggel, amivel ez járt az ötvenmillió ember méltatlan pusztulásával, a deportálásokkal, a megsemmisítő táborokkal itt is, ott is, és a szó szoros értelmében rommá ti-port Európával, országunk kétszeres megszállásával negyvennégyben majd negyvenötben, és a nyilasok gyötörte, ki-éhezett és rommá lőtt Budapesttel…

Azután jöttek az újjáépítés erőfeszítései, amikor éhes hassal kellett himnuszt énekelni, s a rövidke polgári demokratikus közjáték után jöttek az úgynevezett népi demokratikus átalakulás gyönyörei: az államosítások, majd a terrorperek, a Maorté, Mindszentyé, Rajké, Grőszé, és jött Recsk, és jöttek a kitelepítések. Ez volt az az idő, amikor a politikai rendőrség az ország rettegett népévé lépett elő. Aki elfelejtette már, e könyvből most felidézheti, aki még nem élt abban az időben, most megtanulhatja, mit jelent ez a szóösszetétel: Rákosi-korszak, s hogy milyen is volt közelről a személyi kultusznak becézett szélsőséges bolsevik diktatúra. A gyűjtemény utolsó lapjain az ötvenhatos forradalom elevenedik meg, azután a kegyetlen vérbefojtása, a hitszegő megtorlás, és később — az ellenkező fogadkozások ellenére — a vezetők irgalmatlan kivégzése.

Borzalom, tömény borzalom, mondja az olvasó, amint idáig ér. Csupán eseményeinek kurta fölsorolásával is iszonyú ez az évszázad; milyen lehetett hát átélni! Igaz. Ám a könyv — éppen mert a kommentár nélküli tényközlés szenvtelen hangján szól — elviselhetővé, sőt emberközelivé enyhíti önnön tartalmát; ebben az én recenziómban jóval több az indulat és a keserűség, mint magában a kötetben. Arról nem is szólván, milyen bőségben ontja e munka az eleddig ösmeretlen ismereteket: számos közleménye még nekem is újság, sót meglepetés volt, pedig részben szemtanúja vagyok a kornak, amelyet elénk tár, s amelyről van némi tapasztalatom, hiszen nem is egy regényt írtam róla.

Mindez az éles szemű válogatót, a kötet összeállítóját, Vágó Zsuzsannát dicséri, aki száz és száz újságévfolyam átböngészésének sziszüphoszi munkájával hordta egybe e mű túlcsordulón gazdag anyagát, s teremtette meg hozzá a leg-szellemesebb s legodaillőbb műformát: az ősi történetírói parancsra rímelő sine ira et studio előadást. Tudván tudja ugyanis, hogy minden tett és történész önmagáért beszél, s hogy minden idők leghatalmasabb drámaalkotója — a tények kérlelhetetlen dramaturgiája.

                                                                                                                                                                                                                                                                                               Bárány Tamás 

   

——————————————————————————————————————————————————–

Magyar Nemzet  2006. 04. 29.

Hegyi Zoltán “Könyvesház” című rovata

Minden egy
Bölcsességek kincsestára

Van a Kassák Kiadónak egy sorozata, a Bölcsességek kincsestára. Ennek nyolcadik kötete Tatiosz Életbölcsességek című műve, a tizenkilencedik Sören Kierkegaard-tól A csábító naplója (Mesék az emberi szívről), a huszadik pedig A lélek kertjében (XX. századi életbölcsességek).
Tatiosz görög bölcselő a Krisztus előtti III-IV. században élt Hiosz szigetén. Tanítványa, Kalimonasz a szeretet filozófusának nevezte, és ő csak tudta, mit beszél, hiszen feleségül vette mestere lányát, az iskolaépítő Eupalinát. Tatiosz nem annyira ismert a jelenkori közönség körében, mint Szókratész vagy Platón, pedig neki tulajdonítható a klasszikus görög “emberszeretet tana”, amely mélyen beágyazódott az európai kollektív tudatalattiba, csak le kéne már végre merülni érte. Hol hit, ott szeretet – hogy egy másik, ámde szorosan kapcsolódó kultúrkört említsünk, és nagymamám falvédőjét, mert így kerek a világ, így egy az egy. Mit mond a háromszor legnagyobb Hermész, Hermész Triszmegisztosz, avagy Thot, az egyiptomi bölcsességisten a Krisztus előtti ötödik évezredben a Tabula Smaragdina kozmogonikus beavató írásban az egyről? “És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból; úgy elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.” Hát Tatiosz? “Minden Egy. Nincs kapu, és mégis keresztül tudsz jutni rajta. Mehetnél, de mégsem mész. Nem mész, és mégis előrehaladsz. Önmagaddá lettél, és mégis eltávolodtál magadtól. Sehol sem vagy, és mégis ott vagy mindenben.”
Zazen zene füleimnek, ez eddig olyan, mint forró délutánon kifeküdni Hamvas méhesébe (jó, jó lesz Dukai Takács Judit kertje is) egy William Blake- és egy Jim Morrison-kötettel. Aztán.
“Kezdetben minden Egy volt az Égben, vagy azon a helyen, amelyet így ismerünk. Te is Egy voltál, de a születés kettészakított, eltépett önmagadtól. Most a Földre jöttél keresni lélekrészed: utad értelmévé vált a keresés. Miközben megéled a hétköznapok történéseit, öntudatlanul is őt keresed. Ez a feladatod: eggyé válni lelked másik felével, akitől a Földre érkezés pillanatában elszakított az Élet.”
Pontos, tökéletes, fájdalmas. Ha ezt Däniken olvasta volna! Az ősi jüt paraszti családból származó Aabye Sören Kierkegaard, fiatalon elhunyt dán szépíró és filozófus, a koppenhágai kocsmák ördöge nagyjából az Isten által adott földi életét, világbeli szerepét és feladatát kutatta. Első könyvét honfitársáról, Andersenről írta. A nagy mű az ezeroldalas Vagy-vagy, amelyet egy eljegyzés felbontása inspirált, ennek része A csábító naplója. Mesék az emberi szívről. Irodalom egy filozófusról, szerelemről, magányról, elrendelésről, szellem és anyag harcáról. “Ha szeretetben vagy, akkor szabadságban vagy.”
A lélek kertjében című kötet a hét ókori görög bölcs mintájára a huszadik század “szellememberei” közül villant fel hetet. Rudolf Steiner, Gustav Meyrink, Rabindranath Tagore, Kahlil Gibran, Mikhail Naimy, Jiddu Krishnamurti, Hamvas Béla. Utóbbi írta: “A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik.” Igen. A tudás a nem tudás.
Erről meg a rabbi jut eszembe, akitől megkérdezték, hogy szerinte mikor kezdődik az élet, így felelt: Amikor kirepülnek a gyerekek, és megdöglik a kutya.
Lám, olyan ez, mint egy körbetartozás. Egy körbe tartozás. Borgest továbbgondolva: a szellem szívességbankja…

(Tatiosz: Életbölcsességek. Ford.: Vágó Zsuzsanna. / Sören Kierkegaard: A csábító naplója. Ford.: Angelisz Irini. / A lélek kertjében. Válogatta: Ferkai Tibor.


Magyar Hírlap, 2008. 02. 01.
Szabó Palócz Attila

Diogenész, az árnykép (részlet)
Az ismeretlen Diogenész

A szinópéi Diogenésznek tulajdonított bizonytalan hitelességű töredékeket Diogenész Laertiosz őrizte meg. Különböző források más és más számokat említenek: egyes adatok szerint a szinópéi mester hét tragikus mű szerzője volt, mások szerint tíz komédiát írt életében, illetve ennyiről maradtak fenn említések. A művek, sajnos, elvesztek. Csak Episztolai címen összegyűjtött leveleit és mondásait ismerhetjük.

Életrajzi adatai is hiányosak. Tudjuk róla, hogy Szinópéban született, talán időszámításunk előtt 410-ben, s Korinthoszban hunyt el valamikor Krisztus előtt 323 körül – így említik a lexikonok. Életmódja tette híressé, az anekdotákból ismert hordó, amelyben lakott, a fennálló társadalom és civilizáció megvetésének jelképévé nemesedett. Így megválasztott, szalmával bélelt “otthonában”, városi környezetben, egy lépcsősor tövében ábrázolta őt John William Waterhouse is 1882-ben keletkezett híres festményén. Gerome azonban már inkább számkivetettként mutatta be a filozófust, akinek hordóját kóbor kutyák veszik körül, amivel a festő Diogenész gúnynevére is utalt, hiszen csavargó életmódja miatt Athénban kutyának (küon) csúfolták kortársai. Tatiosz jegyezte fel róla: “Egy ifjú tanácsot kért Diogenésztől:

– Eddig gazdag voltam, de most hatalmas vagyont örököltem, és nagyon gazdag lettem. Mondd meg, mitévő legyek, hogy a pénz ellenére jó ember maradhassak.
Diogenész felnézett az égre, karját széttárta, de hiába várta a magasból a megvilágosodást:
– Nem tudom, mit mondjak neked. Ha azt tanácsolom, hogy add a vagyonodat a rokonaidnak és a barátaidnak, semmi örömöd nem származik belőle, mivel nem fognak jobban tisztelni bőkezűségedért, és még többet akarnak majd. Ha azt mondom, áldozd fel kincseidet Zeusz oltárán, csak a papok kapzsiságát növeled. De ha vagyonodat szétosztod a szegények között – akik egyébként ezt nem várják el tőled -, oly büszkeséggel tölt majd el, hogy az önelégültség bűnébe esel.
Mivel az ifjú mindenáron választ akart kapni, Diogenész ezt tanácsolta:
– Add a pénzed a szegényeknek, legalább nekik lesz valami hasznuk belőle, ha neked nem is. Ha nem segítesz másokon, pedig megtehetnéd, másokat károsítasz meg.
Ha segítesz, magadat károsítod meg.
Ha semmit nem tudsz erről a dilemmáról, az a lélek halálát jelenti.
Ha viszont ez nem jelent számodra dilemmát, tiéd az örök élet” (Vágó Gy. Zsuzsanna fordítása).

Köszönjük Szabó Palócz Attilának a történelmi dokumentum közzétételét.


2007.június 5. Delfin Rádióból Otíliától. Köszönöm! (a fordító)

Tatiosz: A szeretetről Kalimonasznak http://www.youtube.com/watch?v=nirN0pfJXvI


Dr. Szél Ágoston a SOTE Doktori Tanács elnökének ünnepi beszédéből (részlet)

Kedves fiatal doktorok, kedves vendégeink!
Hagyomány egyetemünkön, hogy a felavató rövid ünnepi beszédben szól azokhoz, akik éppen az imént kapták kézbe diplomájukat. Nem biztos, hogy az útravaló befogadásának ez a legalkalmasabb pillanata, hiszen az avatás után mindenki elfogódott kissé és talán szívesebben tanulmányoznák a veretes betűkkel írt, nevüket feltüntető dokumentumokat. Mégis, a fokozatszerzési eljárás során ez az a pillanat, amikor nem Önökön van a cselekvés sora, és néhány gondolat erejéig megoszthatjuk egymással az ünnepi pillanat varázsát. Először Horatius “Ars poeticájából” szeretnék két remek sort idézni: “Sok-sok szép adományt hoznak míg jönnek az évek, s lassan visszaveszik távozva.” Önök most vannak abban az életszakaszban, amikor a legfogékonyabbak, és amikor talán a legtöbb élmény teszi gazdaggá mindennapjaikat. A sok munka eredményét megpecsételő diplomát ne tekintsék babérkoszorúnak, amely csak a siker elismerése. Az is, de ennél sokkal több: jogosítvány és rajtengedély ahhoz, hogy önálló tudományos munkát folytassanak, önálló tudósként vegyenek részt a hazai és a nemzetközi tudományos közéletben, saját nevük alatt nyújtsanak be kutatási pályázatot. Nem pihenhetnek a babérjaikon még akkor sem, ha az elismerést méltán kiérdemelték. Az avatással megszerzett elismerés nem cím, amely arra való, hogy büszkén viseljék, hanem tudományos fokozat, amely felhatalmazás arra, hogy még több tudományos eredményt hozzanak létre, és ne engedjék, hogy a távozó évek lassan visszavegyék ezt a lehetőséget.
Ha már elhangzott ennek a két szónak – cím és fokozat – a szembeállítása, engedjék meg, hogy tisztázzak néhány fogalmat, amelyeket sokan jelentésük ismerete nélkül használnak. Ha kilépnek innen, és ünneplő és gratuláló rokonaiknak, barátaiknak elújságolják, hogy doktori fokozatot kaptak, amely önálló tudományos kutatómunkára jogosít, akkor mindenki tudja majd, hogy miről beszélnek. Ha azonban azt mondják, hogy mától PhD (“pé-há-dé”) fokozattal rendelkeznek, nem biztos, hogy a betűszó jelentése egyértelmű lesz. Nos, mit is takar a latin rövidítés angol változatának magyaros kiejtése? A latin szó “Philosophiae Doctor” azt jelenti, hogy Önök a filozófia, tágabb értelemben a tudomány doktorai. Mivel a fogalom az angolszász országokban terjedt el először a mai értelemben, annak angolul kiejtett változata, a PhD (pí-éjcs-dí) ismertebb, és talán Önök is ezt a formát használják gyakrabban. Mindazok, akik ezzel a fokozattal rendelkeznek, nevük elé a “Dr” betűket írhatják. A művészi élet kiválóságait a felsőoktatásban a DLA vagy mesterfokozattal ismerik el, amely az artes liberales szó angol változatából, a “Doctor of Liberal Arts”-ból származik, és a szabad művészetek mesterére utal. Azt is tudják azonban, hogy ezeken kívül számos más doktori cím és fokozat létezik. Ilyen az orvosdoktori vagy jogi diploma birtokosai által használt dr., ilyen az akadémiai doktori címet elnyert tudósok által használt “nagydoktori”, és ilyen a ma már nem adható egyetemi doktori vagy “kisdoktori”. És sorolhatnám, hogy országunkban milyen más tudományos és oktatói megmérettetések léteznek – a kandidátustól a tudományok doktoráig, nem is beszélve a habilitációs eljárás eredményeként szerzett elismerésről. Jegyezzék meg, hogy Önök az egyetlen és kizárólag az Egyetem által adható tudományos fokozattal rendelkeznek, amely a világon mindenütt nagyjából ugyanazt jelenti. Lehet, hogy a PhD megszerzésének útja országonként változó, de ezt a fokozatot mindenhol elismerik.

Ismét engedjenek meg egy rövid gondolatot, amelyet Tatiosz görög filozófus vetett papírra időszámításunk előtt 351-ben.“A bölcsesség nem állomás, ahová egyszer megérkezel. A bölcsesség maga az út; a te bölcsességed az, ahogyan utazol rajta. Aki túl sebesen vágtat, nem látja a tájat.”…

Köszönjük…
(a kiadó)


Az “Év Üzletembere” Ernst & Young díjak (2007)

Dr. Burai-Kovács János – a Burai-Kovács és Partnerei Ügyvédi Iroda (Andersen Legal partneriroda) vezetője, és az Andersen Worldwide Organization nemzetközi partnere, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének tagja, a Magyar Ügyvédi Kamara választmányának tagja – a Független Bíráló Bizottság tagjaként 2007-ben így nyilatkozott:

“Arra, hogy miért érzem jelentősnek az Ernst & Young “Az év üzletembere” díját, egy görög bölcselővel, Tatiosz-szal válaszolok: “A jó szót, az okos gondolatot, az értelmes cselekedetet egyszer előnyben részesítik majd az emberek és eljön az az idő, amikor értelme, hitele és becsülete lesz a félve kimondott igazságnak.” Ezért kívánok én is tenni valamit a részvételemmel.”

Jaksity György lett “Az év üzletembere” 2007-ben
Budapest, 2008. január 27. – Magyarországon immár ötödik alkalommal, ünnepélyes gálaesten adták át az Ernst & Young “Entrepreneur Of The Year” (“Az év üzletembere”) üzleti díjakat. A Független Bíráló Bizottság döntése értelmében 2007-ben “Az év üzletembere” Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója, a “Jövő ígérete” Tibor Dávid, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója, a “Merész újító” Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezetője, míg a “Példakép” Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója lett.

Köszönjük.
(a kiadó)


Nádor Tamás írása az Új Könyvpiac című lapban jelent meg 2007.03.02-án

Gondolkodás és szeretet

A Kassák Kiadó szellemiségéhez, tevékenységének lényegéhez puszta névmagyarázattal eljutni nem lehet. Ami tény: az alapító Vágó Zsuzsanna annak előtte nem csupán olvasta Kassák Lajos enciklopédikus, megőrző, mégis folyton megújuló írói életművét, látta-tanulmányozta képzőművészetének tágasságát-teljességét, ismerte hatalmas szellemi mozgásterét, szigorú minőségigényét, hanem egykoron még személyesen is találkozhatott a Mesterrel. A kiadó neve tehát mindennek ismeretében sokrétű hagyományőrzésre és a friss teljesítmények iránti vonzalomra egyaránt utal. Bátorságra ösztönöz e név, de egyszersmind alkotó fegyelemre int.

Feltételezzük: a könyves embernek s kivált a könyvkiadónak nem csupán az ezekhez szükséges tanulmányokat és gyakorlati ismereteket kell elsajátítania, hanem “születik” is az ilyen hivatásra, mesterségre. Ha így van, miképpen?

Vágó Gy. Zsuzsanna:

 

zs1

Úgy tízéves lehettem, amikor a perkáti réten szellemi vetélkedőre hívtam a falu gyerekeit. Sokan eljöttek, a fűben ültünk, és könyvekről beszélgettünk. Kiderült: közülük kevesen olvastak akkoriban. Úgy gondoltam, nekik adom a könyveimet, én már ismerem őket. Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móra és Szabó Magda kötetei így jó kezekbe kerültek. Egy kislánynak már nem jutott, hazafutottam a házhoz, ahol nyári vendégként laktunk a szüleimmel. Édesanyám Csokonaiját vettem le a polcról, azt adtam neki…

Van egy hatalmas erő bennünk, születésünkkor kapjuk. Ez tudatja velünk, mi a feladatunk. Lassan az út is kirajzolódik előttünk, ám erről ösvények sokasága ágazik szerteszét. Tizennégy éves koromban édesapám megkérdezte: mi akarsz lenni? Azt mondtam: író. Mire ő, a legmegértőbb szeretettel: de miből fogsz megélni? Azt válaszoltam: tanulni, gondolkodni és tanítani szeretnék… Megnyugodott: tanulás, gondolkodás, szeretet, akkor minden rendben…

Így is történt. Tanulás egy életen át: irodalom, történelem, nyelvek, köztük a görög. És könyv, könyv, könyv. Dosztojevszkij az orvosi váróban, Tolsztoj az ünnepek alatt, Szophoklész és Tatiosz a mindennapokban. Gondolkodás minden percben és annak minden pillanatában. És Szeretet, így, nagybetűvel. Rádöbbentem: aki szeretni képes, nem azért ad, hogy kapjon. Ez a leghatalmasabb, kiirthatatlan erőnk. Megértettem: a feladat mindent a szeretet szemével nézni, látni, átélni.

Amikor később az ókori Tatiosz műveit ültettem át magyarra, ő megerősített hitemben és elhatározásomban: “Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged…? A cselekvés bátorságára és a tűrés erényére – de főképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen…” Tanultam élni, gondolkodni, szeretni, együtt érzővé válni, s mindezt lehetőleg továbbadni…

 

Tőzsér János

maci

Az a fordulat, hogy “már kisgyerekkorom óta”, nálam sosem működött. Bármit szerettem volna, mindig minden másként alakult. Mindenkinek más a “honnan indult-hová jutott” életpálya-íve: kié egyenes, kié tekergős, az enyém olyan, mint egy EKG-szalag rajza.
Mindig repülni szerettem volna (ma is). Tizenhat évesen jelentkeztem pilóta-tanoncnak az akkori MHSZ-ben, ám épp nem volt felvétel. Azt mondták, van itt egy búvárklub, ott várjak a soromra. Vártam. Megérte. Gyönyörű időszak volt. A tenger mélyét akkoriban Cousteau kapitány filmjeiből ismertük. Én ebben a világban benne élhettem. És fotóztam, filmeztem rendületlenül halakat, murénát, hajóroncsokat, szivacshalászokat. Később, (1969) magyar mélységi csúcsot állítottam fel. És víz alatt dolgoztam az 1970-es nagy tiszai árvíz idején. Ott, a mélyben vízalatti farönkök, döglött disznók és néhány milliárd kólibaktérium volt a társaságom.

Aztán két évre besoroztak. Szerszámkészítő voltam, de leszerelésem után – mert semmim se volt – minden kereseti lehetőséget megragadtam. Barátomat helyettesítve, Pestről épp egy egész Nysa-kisbusznyi piros rózsát vittem Balatonfüredre. Érdnél az út szélén két lányka stoppolt. Mellém Zsuzsanna került. Véget nem érő beszélgetésbe kezdtünk életről, a világ dolgairól, és persze könyvekről. Kiderült: egymás közelében lakunk, mégsem találkoztunk addig. De ott, az M7-esen eldőlt a sorsunk… Házasság, fiunk születése. Görögországi utak. Amikor oda eljutottunk, biztosak voltunk abban, hogy ott, Hellászban éltünk előző életünkben.

V. Zs.: Senecát idézve: azt hiszem, “szerencsés csillagzat alatt születtünk”. Jánossal úgy találkoztunk, mint mesében a szerelmesek. Épp harminckét esztendeje intésünkre megállt az a kisbusz az út mentén, sofőrje rám mosolygott. Az “időn kívüliség” akkori leírhatatlan érzését el nem feledhetem. Aki párjára talált, tudja, mire gondolok. Tatiosz írja: két egymáshoz tartozó szívet “láthatatlan ezüstszál” köt össze, és bármilyen távol vannak is egymástól, az “soha el nem szakadhat”. Ez történt velünk is. Szeretetünk megért és elfogad, nem ítélkezik, megbocsát és elenged, azt adja a másiknak, aminek ő is örülne. Kapcsolatunk az életben és a munkában – ha úgy tetszik: a közös teremtésben – időben és továbbra is “az időn kívül” csak erősödött. A hétköznapi közös gondok erősítették ezt a köteléket.

. Feltételezem: a közös gondok és örömök jelentős részét alkotja a kiadói munka. Miként kerültek ebbe a műhelybe, s hogyan működtetik a Kassák Könyvkiadót?

V. Zs.: Annak idején iskolai “jutalomképpen” meglátogathattam az akkor hetvenhét éves Kassák Lajost. Beszélgetett velem, friss verseit is olvashattam. Azt tanácsolta: ne csupán könyvek, de emberek közt éljek. Hallgattam rá: klubot vezettem, kiállításokat, irodalmi esteket, kötetlen eszmecseréket szerveztünk. Dolgoztam aztán kultúrházban, majd tizenhat esztendőt a Gondolat, néhány évet a Göncöl, illetve a Babits Kiadóban. 1991 januárjában alapítottam (másutt megjelent írásaim jogdíjaiból) a Kassák Könyv- és Lapkiadót.

Kezdettől fő feladatunknak az ismeretterjesztést, a gondolkodásra ösztönzést tartottuk. Ennek egyik különleges “eszköze” volt egyik nagyszabású vállalkozásunk: az évek során újra megjelentettük az oly nevezetes Tolnai Világtörténelem sorozat tizenöt kötetét. Amelyet végül “megkoronáztunk” Pók Lajos Mi történt a 20. században című kézikönyvével. Ezen korszak, időszak hiteles történelmi, kulturális-művelődéstörténeti, társadalmi-politikai tablója ez a kötet. (Pók Lajos egyébként egykor a Gondolat Kiadó egyetemes műveltségű főszerkesztője volt, fenti munkáját hét éven át támogattuk.)

Hasonlóan – nem túlzás – monumentális kiadványunk A magyar nemzet története sorozat, amelyet húszkötetes, hasonmás kiadásban sikerült megjelentetnünk. Ennek mintegy összefoglaló lezárása a Millenniumi Krónika, vagyis a Magyar Történelmi, Művelődéstörténeti Lexikon két igen tartalmas és testes kötete. S még egy – más jellegű, de hasonlóan hiánypótló – sorozatunk: kiadtuk Brehm Az állatok világa című alapművét tizenkilenc kötetben. Köztudomású: e gigantikus zoológiai munka nemcsak szakemberek, de minden művelt olvasó számára nélkülözhetetlen.

T. J.: Négykötetes Világirodalmi Lexikon kiadására is vállalkoztunk, amelynek – megítélésem szerint – jellemzője nem csupán a fogalmak, kifejezések, irodalmi műfajok, iskolák, stílusirányzatok pontos, világos magyarázata, a nemzeti irodalmak külön tárgyalása, de különlegessége: a műelemzés. Erénye továbbá: a frissessége. E nagy, összefoglaló műveket az olvasók szívesen fogadták. De hogy egyébként valóban sikerrel működtünk-működünk-e? Hadd kölcsönözzem Zsuzsanna kedves klasszikusának, Tatiosznak általa szívesen idézett gondolatát: “A siker csak azoknak fontos, akik sohasem lesznek sikeresek”.

Sok egyéb (öröm és bánat) közt az idők során az történt velünk, hogy a feleségemmel bejártuk a hellén világot. Ő úgy tanult meg görögül, hogy “alászállt” a régmúltba, Tatiosznak jó néhány könyvét lefordította (Az élet szép ajándékai; Üzenetek a szeretet földjéről; Emberi történetek, A szeretet kiskönyve; Életbölcsességek; Mosolygó történelem; A bölcsesség ábécéje). Útjainkon én jegyzeteltem s fotók ezreit készítettem. Aztán Zsuzsanna biztatásával és szerető segítségével megírtam első, Az álmok szigete, Kréta című útikönyvemet. Ezt követte a második, amely A napfény szigete, Rodosz – A lélek szigete, Kósz címet kapta. Személyes hangvételű útleírásaimban klasszikus korokba és a jelenbe kísérem az olvasót – utalva arra, hogy e kultúra nemcsak kövület, hanem nagyon is eleven valóság.
Ámon Máriával közösen írtuk a Varázslatos Portugália című könyvet, s ha igaz, idén tavasszal napvilágot lát Görögországi képeslapok című albumom 5500 színes fotóval és kísérőszöveggel.

Mit őriztek meg eredeti szándékaikból, illetve mennyiben változott kiadójuk arculata az idők során?

V. Zs.: Hadd hivatkozzam az említett görög bölcsre, aki megerősített elhatározásunkban. Ő mondotta: “Mindennek van első pillanata…” és “az első pillanatban látni lehet mindent..
” Az első pillanat tanítása az élet igazi nagy törvénye. Ha meg akarod érteni az élet további törvényeit, ennél a törvénynél kell kezdened.”
“Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged, ha felismered üzenetét? A cselekvés bátorságára és a tűrés erényére – de főképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen…”

Elnézést a hosszú idézetért, de mi valóban e jegyben éltünk szeretetünk, szenvedélyünk alanyának és tárgyának: a könyvnek. Számunkra a könyvkiadás (s a vele járó írás-olvasás) sosem volt puszta foglalkozás, mesterség, még kevésbé – bár persze meg kellett tanulnunk “a földön élni” – önfenntartási kényszer. Létformánk, létezési lehetőségünk a könyvvel való foglalatosság. Ami a kiadó arculatát illeti: 1999-ben indítottuk a Bölcsességek Kincsestára sorozatot. Ennek darabjait azóta is szeretettel fogadják az olvasók. A már többször említett Tatiosz Életbölcsességek című kötetével kezdtük (ennek immár tizenkettedik kiadása jelent meg, és túllépte a húszezredik példányt).

Eddig huszonhárom “bölcsesség”-könyvet adtunk ki, többek közt még Marcus Aurelius, Seneca, Kierkegaard gondolataival, illetve sok más gondolkodóéval válogatásainkban (Aranykönyv; A szeretet tanítása; Az út bölcsessége; A boldog élet titka; Ördögi gondolatok, emberi bölcsességek; Zsenik könyve). És rövidesen újabbak jelennek meg: Nagyobb minden óceánnál az emberi szív; Bölcs tanácsok a mindennapokra. S hadd jegyezzem meg: hiedelmek ellenére, tapasztalatunk szerint: aforisztikus köteteinknek is sok az ifjú olvasója. Nem igaz tehát, hogy a fiatalok “elfelejtettek” olvasni.

T. J.: Egyébként évenként tehetségkutató pályázatokat hirdettünk. Több elsőkötetes prózaíró és költő munkáit adtuk ki. Lehetőségeink szerint – szintén kötetek publikálásával – támogattuk a kortárs magyar irodalmat és művészetet. Jelenleg egyébként évente 25-30 cím, 30-35 ezer példányban lát napvilágot a Kassák Könyvkiadó égisze alatt. Nem könnyű feladat manapság, de évekre előre tervezünk, s megvan a kiadványainkat kedvelő “szeretet-holdudvarunk”. Ezért is – a sajátunk mellett – elindítjuk új honlapunkat, Lélek – Világ címmel (www.lelekvilag.hu). Ennek alcíme: Ha segítségre van szükséged. A hétköznapi gondokkal küszködő emberek mellé is szeretnénk oda állni. A Lélek rovat néhány “beszédes” alcíme: lélektársak, pánik, depresszió, szorongás, égi mesterek – földi segítők. A Világ rovatban viszont az irodalom, művészet, technika, sport, zene, történelem, természet, világjárás témaköreiben nyújtunk információkat “látogatóinknak”. A politikát messze elkerüljük. Remélem, lesz itt mindehhez elegendő béke és nyugalom…

Mennyire határozza meg életmódjukat és létük minőségét a kiadói munka? Pusztán “irodalmi” életet élnek? Immár csak “kötelezőt” tanulmányoznak, vagy olvasnak kedvükre is? Jut-e idejük, erejük másra?

T. J.: Kezdettől Zsuzsanna a szellem, az irodalom, a kiadó lelke, mozgatója. Én pedig, ha úgy tetszik, a kiadó “keze” vagyok: a műszak, a logisztika. Később a könyvek külső arca is lettem. Köteteink borítójának nyolcvan százalékát magam terveztem.

V. Zs.: Gyermekünkkel együtt komoly “belső” életet élünk. Mondhatom így is: nem felejtettünk el szeretni, egymással törődni. Ahogyan bölcseinktől is tanultuk: türelemmel. Egyébként János szívesen olvas “repülős” könyveket, (néha maga is repül), és különösen vonzza az ókori egyiptomi történelem. A régiek közül én most éppen Szophoklészt olvasok (görögül), aztán orosz klasszikusokat, újkori francia filozófusokat, kortárs magyar költőket.

T. J.: S van persze, hogy csak beszélgetünk. Végre sikerült Pestről elköltöznünk egy Gödöllő melletti csöndes kis faluba. Itt még emberi léptékű az élet…

 

nador

   Nádor Tamás


2016. 11. 23.

Dr. Katona Sándor írta:

Én szót fogadok! 🙂 Mert ebben van igazság! (meg a borban is:):) Mármint többek között azért is mert a Kassák Könyvkiadó- a kiadója a két nagyszerű és az én véleményem szerint a legnagyszerűbbek egyike és másika a Görögországról szóló könyveiknek! Úgymint pl. a Rodosz , a napfény szigete című könyv (Ez utóbbit az én ismerőseim tőlem ezt cirka 2-3 tucatnyian meg is kapták ajándékba már…) és csaknem egy tucatnyian el is mentek evvel a könyvvel Rodoszra biztosan tudom:) és néhányan már tervezik …. A másik remekmű a Kréta, az álmok szigete …. Jelenleg én is csak könyvtárból tudom beszerezni, de gondolkodok a nyomtatott verzió egyedi beszerzésén is. Mondanom sem kell hogy a E-könyv (PDF) verziója- idén is ott lapult augusztusban a tabletemen. Mint ahogy tavaly meg az előtt, meg azelőtt! Vigyázat mindkét könyv veszélyes, elolvasásuk után az ember kényszerbeteggé válik!!! Kényszeres kéztetést érez Rodosz és Kréta után. Jelentem én megkaptam ezt a betegséget és egyelőre nem találom a gyógymódot a kigyógyulásból….🙂

Csak néhány nagyszerű könyv említve még: csodálatos Görögország, Görögországi képeslapok, Vágó Gy Zsuzsanna  megannyi nagyszerű fordításai Senecatól, Marcus Aureliustól is jelen kiadó gondozásában jelent meg de a francia irodalom gyöngyszemei is remek válogatás Párizs könnyei címmel. Az én egyik igen kedves könyvem a dán filózofustól Sören Kiergegaard-tól Az egy csábító napló egyik legkiválóbb (sőt!) magyar adaptációja Zsuzsanna tolmácsolásában érhető el. (Megjegyzem hogy utóbbi könyv alapján Ady szerelmi költészete közelithető meg a mű analógiája alapján, továbbá több francia szimbolista költőhöz kerülhetünk közelebb, sőt továbbgondolva Madách Imre : Az ember tragédiája keretszínek és a történeti színek összefüggései jobban átláthatók az analógai megértése után! És sorolhatnám még …Vágó Gy Zsuzsanna könyveit egyébként a Libri és az Alexandra könyváruházak 20-30%-os akcióval árulják ebben a hónapban őket! (Ez itt a reklám helye:))

Hírlevél

Hírlevél

Értesüljön elsőként akcióinkról és új kiadványainkról!

Sikeres feliratkozás!