William Herbert Gilder, Hajótöröttek (e-book)

E-BOOK 

Az USS JEANETTE pusztulása

A háromárbocos Jeannette gőzhajó 1879. július 8-án futott ki a tengerre San Francisco kikötőjéből. Elszánt sarkkutatókat vitt a fedélzetén az örök jég birodalmába. A hajót Gordon Bennett – a New York-i újságkirály – szerelte fel. Ő támogatta néhány évvel korábban – 1874-ben – Henry M. Stanley expedícióját is, amely az Afrikában nyoma veszett Livingstone felkutatására indult útnak. Nevét mégis az automobil és léghajóversenyek rendezésével tette ismertté világszerte.
A Jeannette egyszer már járt az Északi-sarkon. Második útját a gyakorlott sarkutazó, De Long kapitány, az amerikai haditengerészet hadnagya vezette. Fedélzetén harminchárman utaztak: három tiszt, egy orvos, egy természetbúvár és huszonhat főnyi legénység; köztük két kínai szakács és két alaszkai eszkimó kutyahajcsár. Tudósítójuk, Gordon Bennett egyik lapjától, a New York Herald-tól érkezett a hajóra.
Az expedíció célja az Északi Sark felderítése és a svéd Nordenskiöld* (* Eric Nordenskiöld, a hírneves svéd utazó 1878–1879-ben hajózott végig a háromszáz év óta kutatott északkeleti átjárón. 1879. szeptember 2-án szerencsésen megérkezett Japánba, Yokohama kikötőjébe.)
eltűnt hajójának felkutatása volt. Nordenskiöld a Vega nevű hajójával 1878-ban kelt útra a svéd partokról, hogy megtalálja az északkeleti ázsiai átjárót.
De Long kapitány a Bering-szoroson át, az északra tartó tengeráramlás segítségével, haladt az Északi Sark felé. Első úti célja a Wrangel-föld ** (** A Wrangel-föld sokáig afféle Senki-szigete volt. Az első patraszállás 1881-ben az amerikai Hooper kapitány nevéhez fűződik. 1923-ban, az Egyesült-Államok kitűzte az amerikai lobogót.) majd Szibéria tengerpartja volt. (1867-ben már megjárta Szibéria parjait.)
A Jeannette útrakelése után két hónappal már a sarki zóna veszedelmesen zajló jégtengerén hánykolódott. Novemberben teljesen beszorult a jégtáblák közé. Körben hatalmas jégrögök és toronymagasságú jéghegyek fojtogatták. Tehetetlenül sodródott északnyugat felé, a tengeráramlástól függően, hol gyorsabban, hol lassabban. A hajó sorsa és utasainak élete egyre bizonytalanabbá vált. A tapasztalt De Long kapitány tudta, hogy a széthulló, majd újra összecsapódó jégtömegek könnyen összeroppanthatják a hajó testét. Értékes rakományuk, a vagyont érő kutató felszerelés könnyen a tenger martalékává válhat.
A jég hatalmas nyomása alatt a Jeannette erősen oldalra dőlt. Az utasok életét nap mint nap újabb veszedelem fenyegette. A hajó közben egyre távolabb sodródott északnyugat felé. A természet erejének kiszolgáltatottan vergődtek a jégvilág fogságában.

Csaknem két esztendeje hánykolódtak már a befagyott tengeren, amikor 1881. május 17-én szárazföldet pillantottak meg. A Wrangel-föld óta ez volt az első szárazföld, amely útjukba került. A kis sziklaszigetet Jeannette-szigetnek nevezték el. A kedvezőtlen időjárás miatt meg sem kísérelhették a partraszállást. Egy hét múlva újabb sziget tűnt föl a láthatáron. Öt tengerész indult útnak, hogy felderítse a térképen eddig nem szereplő szigetet. Napokig tartott, míg csónakjukkal átvergődtek a befagyott tengeren. Június 3-án végre partot értek, és kitűzték az amerikai lobogót. A sziget a Henrietta nevet kapta. Vulkáni eredetű hegyeit hó és jégtakaró borította. Az északi szélesség 77. fokán túl, a Szibéria partjaitól mintegy 700 kilométerre található Henrietta-sziget – a Jeannette-sziklasziget mellett – a De Long-szigetcsoport második tagja lett. (A harmadik a később felfedezett Bennett-sziget lesz, amelyet az expedíció támogatójáról, Gordon Bennettről neveznek el.)
A szigetalapítók június 6-án visszatértek a hajóra. A Jeannette közben befagyott a jégtáblák közé, kormánya irányíthatatlanná vált. Tehetetlenül sodródott az áramlással. Körülötte félelmetes, házmagasságú jégtömbök tornyosultak. Június 10-én éjjel heves lökések rázták meg a hajót. De Long kapitány naplójában így emlékszik vissza a történtekre:

„1881. június 12-én, vasárnap reggel – írja – beteljesedett a Jeannette végzete. Előző délután a jég ellenállhatatlan erővel ostromolta a hajó bal oldalát, amitől tizenhat fokos szögben jobbra billent. Minden eresztékében baljóslatúan nyögött és nyikorgott. A felső fedélzet belülről beszakadt. Kívül ujjnyi hézagok tátongtak rajta. A hajó rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett.
Minél előbb biztonságban akartam tudni az embereket, ezért parancsot adtam a csónakok vízre bocsátására. A legénység nyugodtan teljesítette az utasításaimat. A balról ránk zúduló, félelmetes jégtömeg már a hajó hátsó részét fenyegette. Az orra a magasba lendült, a fara egyre mélyebbre süllyedt. A Jeannette jobb oldalára dőlve beékelődött a jég közé.
Melville, a Jeannette mérnöke, tátongó rést vett észre a gépházban, a kazánok és a motor mögött. A farfedélzet mozdulatlanul belefúródott a jégbe, palánkjai a jég szorongatásától összeroppantak. A jobb oldali rész is erősen megrongálódott. A szénraktárt aggasztó gyorsasággal ellepte a víz.
Parancsot adtam, hogy a fedélzeti raktárban tárolt kenyér- és pemikán készlet felét (a pemikán nem más, mint zsír- és húsliszt keveréke) hordják ki a jégre, a kutyákat és az összes szánt menekítsék biztos helyre.
Délután fél öt tájban a jég nyomása hirtelen megenyhült. Már-már azt hittük, hogy megmenekültünk. A hajó ekkor már huszonkét fokos szögben dőlt a jobb oldalára, a bal orra két méter magasra megemelkedett.
Öt órakor sajnos minden kezdődött előröl. Hajónk minden ízében csikorgott és nyögött. A felső fedélzet aggasztóan felpúposodott, a jobb oldala mintha már széthullott volna darabjaira. Ekkor úgy döntöttem, hogy minden élelmiszert, ruhát, mozdítható tárgyat – így az ágyakat is – vigyük ki a hajóból. Mindenekelőtt a betegeket mentsék ki a jégre. Magamhoz vettem az összes dokumentumot: a hajónaplót és a tudományos feljegyzéseket.
Még javában fojt a munka, amikor újabb hatalmas lökés rázta meg a hajót. Hat órakor láttuk, hogy a törzsét teljes egészében elöntötte a víz. Ettől fogva korábbi parancsaim érvényüket vesztették: mentettük, ami még menthető. A víz lassan elborította a felső fedélzetet. Hajónk már harmincfokos szögben a jégbe ékelődött. A felső fedélzet is elmerült a vízben, a mellvéden keresztülcsapott az ár. A jég alighanem beszakította a hajó jobb oldalát, a nagyárboccal szemközt.
A Jeannette lassan elsüllyedt. Nyolc órakor már senki sem tartózkodott a fedélzeten. A csónakokkal egyre jobban eltávolodtunk a hajótól. A jégen tábort vertünk éjszakára.
A jégzajlás teljesen szétmorzsolta a palánkokat. Hajnali háromkor a Jeannette kéménye már ki sem látszott a hullámok közül. A pusztítás műve beteljesedett. Egy órával később hajónk hullámsírban pihent…