Guillaume Apollinaire
Vigasztalás

Tisztábbak lesznek napjaim nélküled
Tisztábbak a párizsi hóval kormozott égnél
Fájdalmasabbak a fájdalomnál
Szerelmesebbek a szerelemnél
Halottabbak az elmúlásnál így lettünk mi eretnek szívek
A szenvedés királya és királynője

Ruy de Guillaume

Szilánkok

Mikor a világ egyetlen fekete erdő lesz, rád találok.
Mikor a világ a földet körülölelő tengerként hullámzik, rád találok.
Mikor a világ koncerttermében muzsika száll felénk, rád találok.
Ha majd nem leszünk magányosak, a lábad elé borulok.
Ha majd emlékeink megszületnek a közös múltról,
sírok, hogy elveszítettelek.

Francois Villon

Ének azoknak, akiket a francba kívánok

Pökhendi fiatalok, kancsali vének,
nyakamra zúdult leánykarok,
nektek szól az ének.
Bejárom Párizst miattatok,
de ha rátok lelek, én mondom, meneküljetek!
Firkászok, kurvák, királyok, bosszút esküszöm rátok!
Én, a rühes disznó, firkászok számkivetettje,
kurvák megalázottja,
királyok kegyelemmel sújtott poétája,
ki e dalt énekelte.

Ruy de Guillaume

Ragyogás (részlet)

Mielőtt mindent beragyogna a sötétség,
mielőtt sötétbe burkolóznának a fehér falak,
a színtelen képek a fehér falon,
az üres képkeretek, a nyitott szárnyú,
fekete ajtók, melyek a semmibe nyílnak,
az üres és fehér semmibe – a szomorúság
fényével töltöm meg az ürességet,
és a fehér falak, a színtelen képek
a fehér falon, az üres képkeretek,
az üres és fehér semmibe nyíló, fekete
ajtók megtelnek a szomorúság fényével.
Rólad álmodom, amint jössz, futsz felém,
rohansz, kifeszített szárnyakkal vágtatsz át
a földön, levegőn és égen,
hogy elérj hozzám hogy megérints engem, és tudasd velem:
itt vagyok, nem tehetek másként…

Paul Éluard

Szerelmem, Párizs!

Már nem vagy az enyém: földem, világom, Párizs!
Amiképpen rólam lehulló mosolyoddal a semmibe vetetted emlékeimet, melyekkel hozzád simultam.
Örömtelen világ, tél és hó a tó tükrében, Párizs arcát látom,
amint beborítja magányom, távollétem, szerelmem félelmetesen szürke kupoláival.
Képzeletben eggyé olvad: föld és ég és szerelem,
képekkel, színekkel, muzsikával visszaálmodlak életembe, hogy élj, lélegezz, dalolj és virulj, Párizs!

Arthur Rimbaud

A szánalomról

Ha bátrak vagyunk – csodálnak.
Ha vidámak – akkor is csodálnak.
Ha jót teszünk – még inkább csodálnak minket.
De kérdezem: Velünk mi lesz?
Akad-e szív, ki megszánja majd bátorság
mögött megbúvó
félelmünket, vidámságunkban az
örömtelenséget és jó szívünk
tengernyi gonoszságát,
melynek szülőanyja vagy: Párizs!

Paul Verlaine

Vértelen ima a lelkekért

Érted kárhozom el, Párizs!
Lelkem sivatagi farkasként üvölti neved.
Nevedet üvöltöm az éjszakába, ahelyett, hogy eldalolnám, de az ember alkotta dolgok oly kicsinyek,
hogy nincs akkora szó, mely hozzád felérne, Párizs!
Az irgalmas erényt szeretem benned: a lüktető bujaság képmutató erkölcseit.
Imádom arcátlanságodat, pökhendiségedet, amely a semmibe okádott engem.
Szeretem rajtam csüngő….

Folytatás a kötetben!

Thimothina-versek

Vallomás

Csütörtök van. Hadd pengessem
lantom húrjain a
szerelem átkozottul gyönyörű dallamát.
Szerelmemét,
mely szélvészként süvít, és hóval
borítja be ártatlanságomat.
Gyönyörű teremtés!
Ha festő volnék ciánnal kenném
tele hófehér vásznamat.
De én csak egy költő vagyok: szomorú,
pipogya tollforgató, papírfaló, kinek
ajkán ügyetlenül csüng a szó.

Thimothina! Te a halhatatlanság jelképe vagy!
Ha tudnád, mit jelent
nekem e néhány hang, mely
egymásba fonódva tágra nyitja
szeméremajkad tűzvörös sóhajtását!
Mennyi gyönyör rejtőzik
gyöngéd vágyakozásom mögött
e szóban: Thimothia”!
Elkárhozom látván….

Folytatás a kötetben!