Fabien beleolvasó

Dag és Owen távoztak az irodából. Odakinn bágyadt, de kellemesen simogató napsütés fogadta őket. Hat hónapja vártak rá! Leültek a körlet lépcsőjére és szertartásosan rágyújtottak. A kifutón éppen akkor ért földet a két „kukker”, vagyis a kamerával felszerelt Hurricane. Mayers ráküldte őket a kilövő rámpákra. Különös módon, sérülés nélkül érkeztek haza. David Osmer és Tom Harris volt a két pilóta. Vidáman, nevetgélve közeledtek.
– Na, mi a helyzet? – kérdezte Owen. – Látom egyben maradt a seggetek. Már lőszerük sincs a pifkéknek?
– Azt nem tudjuk, de vadászaik alig vannak. Úgy repkedtünk odaát, hogy csak a földről küldenek ránk néha egy-egy sorozatot! Messzerek is járőröznek, de kevesen vannak, nagy területre. Megvárjuk, amíg elfogy a benzinjük, és akkor megyünk át… – mondta egy szuszra Osmer, majd hátba vágta Harrist és elindultak Mayershez jelentést tenni!

Már egy jó ideje úgy tűnt, hogy a Luftwaffe bajban van! A bombázókat még vadul támadják, de már nincsenek elegen. Eltűntek a portyázó Heinkel és Messerschmitt falkák is! A légi fölény átkerült az angol és amerikai csapatokhoz! Ez jó jelnek tűnt! Nyilván ezért erőltetik a nácik a V1 hadrendbe állítását, mert repülőgépekkel már nem győzik…
Azt is jelentették a hírszerzők, hogy gép még csak volna, de pilóták nincsenek! A legjobbak már meghaltak, a közepesek és a gyengébbek pedig nem elég gyakorlottak. Bátrak és néha vakmerőek is, de az kevés! Néhány napja például a fiatal Paul Tailor törzsőrmester, a „Kölök” lőtt le két Messerschmittet! Ilyen azelőtt elképzelhetetlen volt!
– Na most kell nagyon vigyázni! – intett mindenkit Mayers. – Ilyenkor kezdenek el a pilóták lezserkedni, nagymellényűsködni, aztán hipp-hopp, máris alulról szagolják az ibolyát! Mindenki készüljön! Holnap rámászunk a kilövő sínekre!

Reggel tizenhat Hurricane dübörgött a starton. A vezérgépben Mayers ezredes ült. Dag és Owen a pálya szélén álltak savanyú képpel.
– Itt állunk a taccsvonalon komám, amíg ezek lövik majd a gólokat – kesergett Owen. – Peter komára pont most jött rá a bombázhatnék!
– Nem maradhat a bázis parancsnok nélkül – mordult rá Dag. – Most éppen mi lettünk azok…
A gépek felszálltak és eltűntek kelet felé. Csend lett. Az a csend, aminél idegesítőbb nincs! A várakozás és az aggodalom csendje! Owen elment az irodába, mert ma ő a „főnök”! Dag viszont iszkolt a műveleti szobába, hogy hallja a rádióforgalmazását a fiúknak!
– Na, mi van? – kérdezte az ügyeletest. – Volt már valami?
– Őrnagy úrnak jelentem, nem! Csend van! – jelentette Percy Baker őrmester. – Nem forgalmaznak. Gondolom, csak ha muszáj…
– Jól van Percy. Akkor várunk. Tea van?

A fiatal őrmester felugrott a székből és sietve készíteni kezdte a teát! Röstellte, hogy elfelejtett főzni! Percy Baker őrmester nem régen érkezett a bázisra. A Béthune felett lelőtt Ed Kelly helyére került ide. Vékony és igen alacsony fiú volt, ezért azonnal ráragasztották a „Jegenye” gúnynevet! Érdekes, hogy Percyt ez nem zavarta, sőt inkább tetszett neki…
– Máris forr a víz őrnagy úr! – tüsténkedett az őrmester. – Öt perc és kész!
Dag úgy gondolta, nem jó az ha egy újabb pattogó, jelentgető gyerekkel kell bajlódnia, így elmagyarázta neki, hogy errefelé mi a szokás!

– Na figyeljél ide Percy gyerek! Elég ha egyszer jelentesz, nem kell percenként ugrálni, tisztelegni, mert azoktól én ideges leszek! Azonkívül pilóták vagyunk, így aztán nem a pattogás a legfontosabb feladatunk. Leszel szíves nem nyúzni engem ezekkel az ökörségekkel és leszel szíves tegezni, mert én így akarom! Világos?
– Jelent… izé… világos! – vigyorgott a gyerek. – Akkor töltöm is a teát…
– Na ez a beszéd – nyugtázta Dag. – Bélés is van?
Percy csak pillogott. Nem értette. Hiába, nem régóta van a bázison!
– A teába. Amivel ihatóvá tesszük! – sóhajtott Dag. – Látom, nekem kell erről is gondoskodnom!
Hanyatt döntötte az öreg karosszéket és az ülőrész rugói közé nyúlva kivette az ott rejtőzködő rumos üveget! Percy Baker csak bámult! Dag töltött egy-egy kortyot a bögrékbe és visszadugta az üveget a helyére.
– Na. Most már majd csak lecsúszik valahogy. Te persze nem láttál semmit ugye? Na, egészségedre!
A rádió reccsent párat, majd Mayers hangja hallatszott!
– Végeztünk! Irány haza!
Dag megdöbbent! A csapat ledobta a bombáit úgy, hogy háborítatlanul ért oda és indult vissza! Valóban bajok lehetnek a pifkéknél!
Felhajtotta a teát és indult volna vissza a Plane Standing mellé, amikor felharsant Mayers hangja!
– Jobbra, balra nyiss! Belefutunk! Híí… a szentségit!
Dag visszaugrott a szobába. Mi történhetett?
– Papa mindenkinek! Lefelé! Le a vízig!
– 21 a Papának, találat ért!
– 18 a Papának, több lövést kaptam!
– Papa mindnek! A víz fölött nyomás haza! A toronynak, vétel…
Dag felkapta a mikrofont és beleordított!
– A Torony a Papának! Mi van? Vétel…
– A toronynak! Sérült gépek jönnek! Készítsetek oltókészülékeket, és Dr. Wood is legyen ott! Néhányan keményre jövünk! Vége!

A „keményre jövünk” azt jelentette, hogy több gép a sérülései miatt nem fog tudni normálisan leszállni, ezért hasra szállnak, vagy egyéb, balesetveszélyes módon érnek földet.
Dag kirohant a műveleti szobából, és elrendelte a riadót! Owen már ordítozva kergette az őrség katonáit a poroltókhoz és a két öreg roncs tűzoltóautót is sikeresen beindították! Végre leállíthatták az őrjítő hangú szirénát…

Pár perc múlva feltűntek az égen az első gépek. A bázis katonái gyomorszorító érzése nem szűnt meg. Csak négy Hurricane jött! Mindenki döbbenten nézett, amikor újabb négy, majd még kettő jelent meg a keleti égbolton! Egymás után értek földet. Sérülés nem nagyon látszott rajtuk! De hiányzott még hat gép! Köztük Mayers ezredesé is!
Öt perc múlva ők is felbukkantak. De hogyan! Az egyik gépnek szinte nem volt burkolata, valamennyi füstölt, egy pedig már lángolt! Abból a gépből ebben a pillanatban ugrott a pilótája! A kilobbanó hófehér ernyő láttán taps és örömteli kiáltások hallatszottak a bázison! Az öt megmaradt Hurricane pedig a kényszerleszálláshoz helyezkedett be. Az első két gép futói sérültnek látszottak, de kiengedték a pilóták. A szerencsére bízták, hogy megtartják-e a gépet, vagy berogynak! Finoman tették le őket a fiúk! Kigurultak a pálya szélére, ahol rögtön be is borították őket a porral!

Már csak hárman voltak fenn. Egy Jeff nevű szakaszvezető, szintén új gyerek, indult lefelé. A futókat nem tudta kiengedni, annyi találatot kaptak a légvédelmi ágyúktól. Ő is finoman siklott a pálya felé és ügyesen, a fűre hasaltatta le a gépét. A madár csikorgó fémes hangon visított, majd lassan megállt! Máris ontották rá a port a tűzoltó katonák!
Már csak Mayers és Bob Erwin voltak a levegőben. Bob lassan ráfordult az irányra és süllyedni kezdett. Mayers gépéről viszont darabok kezdtek leszakadozni! Észrevette és azonnal nyugatnak fordult, Aldington irányába. Dag tudta, az akarja, hogy az ott fekvő hatalmas rétre zuhanjon a gépe! A bázis katonái összeszorított foggal figyelték, ahogy Mayers kinyitja a kabin tetejét, hátára fordítja a lángoló repülőt, majd kizuhan a nyitott kabinból! Végtelennek tűnő másodpercek múlva, a kilobbanó ernyő láttán üdvrivalgás tört ki! Alig látta valaki, hogy Bob Erwin Hurricane-ja végigszántja a füvet a felszállópálya bal oldalán, és megáll a Plane Standig szélén…

Dag és Owen száguldottak a dzsippel arra, amerre Mayers ereszkedett az ernyővel. A hátsó ülésen Wood doktornő ült, és folyamatosan sikítozott! A dzsip hatalmasakat zökkent, ugrott az egyenetlen mezőn, egyszer kis híjján fel is borult! De Dag nem vett vissza a gázból egy csöppet sem!
– Ott van! Ott füstöl! – kiáltotta Owen, amikor meglátta Mayers begyújtott jelzőfáklyának vörös füstjét!
Egy perc múlva ott voltak Peter mellett! Mayers állt a mezőn és dühöngve hámozta ki magát az ejtőernyő zsinórzata közül! A szájában egy össze-vissza nyomorodott, elázott szivar éktelenkedett!
– A kurva életbe – ordította! – Már megint nem úgy ment semmi, ahogy akartam! Ti pedig ne merjetek megszólani! Egy kurva szót se akarok hallani!
– Megkérhetném, hogy ne ordítozzon és ne káromkodjon? És főleg, ne mozogjon! Meg akarom vizsgálni – kászálódott ki a dzsippből Miss Wood.

Mayers megmerevedett! Tudta, hogy rémeket lát! Két katonaszerű és egy hatalmas fenekű, szeplős, kövér rémet! Éppen, hogy földet ért egy égő gépből való ugrás után, épp hogy sikerült kimásznia a tehénszaros fűből az istenverte zsinórok közül, és akkor megjelenik egy dögész, aki buzerálni akarja őt!
– Na, neeem Miss Wood! Soha! Tudja? Soha, ebben a kurva életben! Nincs nekem semmi bajom, csak az, hogy egy istenverte lezuhanás után idejön két seggfej a bázisomról és idehozza kegyedet is Miss Wood! Ez az én bajom!

A dokit viszont egyáltalán nem érdekelte Mayers hisztije! Leteperte az ejtőernyő finom selymére és bontogatni kezdte a zubbonyát! Megtapogatta a nyakát, a gerincét, meghallgatta a szívét!
– Na kérem – hajtogatta össze a sztetoszkópját. – A következő a helyzet. Az ezredes úrnak eltört, vagy csak megrepedt két nyaki csigolyája! Most azonnal megyünk a kórházba! Vagy mozog kedves Peter, de akkor megbénul, és egész életében Miss Daisy fogja pisiltetni! Vagy nyugton marad és akkor nyolc hét múlva visszaülhet a gépébe! Választhat!

Mayers egy pisszenés nélkül, mozdulatlanul hagyta, hogy Dag és Owen, az ejtőernyőbe tekerve beemeljék őt a dzsip hátsó részébe. Óvatosan lefektették a padlóra és körben kitömték az ernyő maradékával. A közben odaérkező Wolsey törzsőrmestert előre küldték a kórházba, hogy intézkedjen. Dag külön kihangsúlyozta neki, hogy Sarah Palmer nővért keresse a felvételi pultnál. Ő majd tudja, hogy mit kell tenni!
Dag óvatosan, minden buckát kerülve hajtott az országút felé. Owen és Dr. Wood pedig vigyáztak, nehogy baja essék a főnöknek! Sellindge falunál érték el a főutat. Alig tíz perc múlva Peter Mayers ezredes már az ispotály gipszelő asztalán didergett…
A kórházban Dag maradt ott. Owen és Dr. Wood visszamentek a bázisra, Wolseyvel és az ő dzsipjével. De mielőtt elmentek volna, Miss Wood még alaposan kiosztotta az osztály főorvosát és a gipszmesterét! Dr. Evans rezzenéstelen arccal hallgatta a terebélyes asszonyság dörgedelmeit. Úgy látszott, hogy egyáltalán nem figyel rá! Amikor végre csend lett, a doki megköszörülte a torkát!
– Köszönöm Dr. Wood, hogy megosztotta velünk a gondolatait! Úgy vélem, hasznosíthatjuk néhány elemét! De talán nem haragszik meg, ha én a magam véleménye alapján gyógyítom Mayers ezredes urat! Természetesen nagyra értékelem a kiváló diagnózisát, amit felállított ott a réten!
Wolsey megbökte Dagot.
– Mit állított fel ott Miss Wood? A leszállóirányon nem lehet semmiféle magas tárgy. Tilos… – suttogta.
– Ne aggódjon Norman – mondta halkan Dag. – Majd később lebontjuk…