Fabien beleolvasó

Hajnali három órakor már nagy nyüzsgés volt a bázis kifutópályája környékén. Az éjszaka felkészített gépeket vették át pilótáik a szerelőktől. John Siggers százados, a bázis főszerelője, a maga morózus stílusában ellenőrizte végig az összes Hurricane-t. Mindenütt talált valamit, amibe beleköthetett, de komoly hiba sehol sem volt.
Fél négy után Mayers és Owen is ott álltak a startnál! Figyelték, hogy minden rendben zajlik-e. Azt észrevették a pilóták, hogy Owen folyamatosan vigyorog és Mayerst nézi, aki időnként dühösen odamond neki valamit!

Dag már benn ült a 101-esében. Tom és Beny huszadszor végignézett mindent. Letörölgették a fagyott párát a kabintető üvegeiről, és nem maradtak el a „jótanácsaik” sem.
– Főnök, csak úgy, mint mindig! Bele a seggibe a káposztásnak! Külön megpucótam minden skulót, hogy jól csússzon! Ja, és tettem bele egy kis meglepetést is – vigyorgott Tom.
– A lényeg! 700 mérfőd! Ennyit bír! Figyejjen rá, mer’ ott ragadhat, aztán körülményes lesz gyalog haza gyünni! – aggódott Beny.

Közben rádióüzenet jött, hogy Doncaster bázisról felszálltak a bombázók! Negyed óra múlva lesznek itt, és Lympne bázis fölött van a gyülekező a vadászok számára. A négymotoros Lancesterek innen repülik át a Csatornát, úgy huszonháromezer láb magasságon. Addigra az összes vadásznak ott kell lennie!
Egymás után indultak be a motorok és a gépek rákanyarodtak a kifutóra. Dag volt az első felszálló. Lassan emelkedett, hogy a többiek is tudják követni anélkül, hogy teljes gázzal kellene repülniük. Húszezer láb magasan jártak, amikor meglátták a többi vadászt. A szomszéd bázis, Hawkinge gépei mellé sorolta a parancsnokság Dag madarait. Mivel a háromszáz Lancesterből álló kötelék több, mint négy mérföld hosszú volt, a kísérő vadászgépek úgy helyezkedtek, hogy sehol se lehessen megbontani a sűrűn egymás mögött repülő „tehenek” alakzatát.

Boulogne-sur-mer fölött repültek be Franciaország fölé. Lentről közepes légvédelmi tűz fogadta őket, de sérülések nélkül vészelték át az elsőt. Lesz még ilyen bőven az út során! Dag és csapata a kötelék középrészén őrködött. Mivel a négymotoros bombázók lassabbak voltak, ezért ők félgázon „laffogtak” mellettük. A teljes kötelék most még csak 200 mérföld/óra körüli sesbességgel repült, a hat tonna bombateher és a jelentős mennyiségű benzin miatt. Később majd gyorsulnak valamennyit, de a sebességük hazafelé sem lesz több, mint  250 mérföld/óra. A vadászoknak a saját üzemanyagukkal kell jól gazdálkodni, hogy ők is hazaérjenek a Lancesterekkel együtt!
Szemben, a horizonton már halvány derengés volt látható. Hamarosan feljön a nap. Dag és a többi parancsnok feszülten figyelt. Remélték, hogy csak később jönnek a Messerschmittek, amikor már világosabb lesz!

Amiens felett kisebb légvédelmi tüzet kaptak, melyben egy bombázó megsérült, de ő is folytatta az utat. Egy kicsit füstölt, de repült! Már derengett az ég, amikor Dag megpillantotta a Canal-du-Nord csillogó szalagját. Egy pillanatig úgy érezte, itt fent van a béke birodalma…
De ismét fekete füstpamacsok jelentek meg körülöttük! Saint-Quentin város széléről már kemény tüzet kaptak! Dag aggodalommal látta, hogy három gép is ég! Kettőből kiugráltak a fiúk, de a harmadik a hátára fordulva fáklyaként zuhant a mélybe! Dag a gyomrában enyhe szorítást érzett!

Ville Forét fölött jártak már. Innen vitte haza oly’ kalandos körülmények között Owen a bombázó pilótákat! Őket is itt lőtték le valahol…
A kötelék első gépei már Metz mellett repültek. Tíz perc múlva Hitler birodalmában lesznek! Dag, miközben feszülten figyelt, fél szemével vetett egy pillantást a tájra. Ha nem tudná, hogy háború van, azt hihette volna, hogy a Föld a legbékésebb és legszebb hely a világegyetemben!
– Mumusok 11 óránál! – hallatszott a rádióban. A bal szélen repülők látták meg a közeledő Messer-eket!
– Mumusok 3 óránál is! – hallotta Dag.
– Ez a mi oldalunk fiúk! Figyelni! – szólt a csapatának.
A vezérgép elől néhány foknyit délnek fordult. Most már pontosan Stuttgart felé tartanak! A több irányból érkező német vadászgépek még mindig csak a távolból követték a RAF köteléket! Dag sejtette miért! Összegyűlnek! Nyilván több repülőtérről szedik össze a gépeiket. A közelben van Saarbrücken, Karlsruhe és Strasbourg. Mindegyik erős Luftwaffe bázis. Lesz itt bunyó, emberes!
– Vörös a sárgának és a zöldnek! – szólt Dag a rádióba. – Sokan lesznek. Ha támadnak, előbb mindig a „teheneket” lövik! Akkor kell nekik menni! A bal kísérő soha ne szakadjon le a gépéről, mert az védtelen marad! Vétel…
– Nyugta. – A gépek egymás után jelezték, hogy vették Dag szavait.
A Rhein folyót Seltz városka tavainál lépték át. Ettől a pillanattól már Németország felett repültek. A vadászok egymás után dobták le a kiürült póttankokat. A rádióban pedig elhangzott a bővös mondat: még tíz perc!
Ekkor rázúdult a több tucat, sárgaorrú Messerschmitt BF-109-es az angol kötelékre! Két hullámban jöttek, két irányból és több magasságból. Gépágyúikból ömlöttek a halált osztó lövedékek ezrei, és néhány Lancester már égett…
Dag Harvey jól látta, hogy a bombázók nem szóródtak szét a hirtelen lezúduló náci vadászgépek támadásától. Ők rendületlen nyugalommal folytatták az útjukat. A farok és toronylövészeik persze viszonozták a tüzet, és kevés figyelemmel voltak arra, hogy a saját vadászaikra vigyázzanak. A rádióból hallották a két Spitfire pilóta káromkodását, akiket az általuk oltalmazott bombázó lövészei találtak el.

A németek eltávolodtak kissé az első hullám után és rendezték a soraikat. Dag érezte, hogy most kell rájuk rontani, mielőtt újra támadnának.
– Vörös Dag a sárgának és zöldnek! Megyünk! – adta ki a parancsot.
– Ez az! Harapjunk már! – hallatszott Orsett hangja az éterben.
Dag erős emelkedőbe vitte a gépét. Ötszáz lábbal magasabbra, mint a németek gyülekező szintje volt. A nap már felbukkant a keleti horizonton, így gyönyörűen látszottak a soraikat rendező Messer-ek. A nap mögöttük volt. A rengeteg vadászgép úgy látszott a rőt fényben, mintha egy hatalmas muslinca raj lebegne a levegőben.

Dag teljes gázt adott! A motor felüvöltött, és a Hurricane száguldani kezdett! Kibiztosította az elsütő billentyűt és körülnézett. A csapata zárt kötelékben követte őt!
– Szétnyit és tűz! – üvöltötte Dag a mikrofonba.
A huszonnyolc repülőgép zárt egysége hirtelen szétnyílt! Egy vonalba rendeződve száguldottak a németek felé! Száz méternyire tőlük aztán rájuk zúdult a 0,8 inches Hispano gépágyúk rettenetes tüze!
Dag látta, hogy a lövedékei belevágódnak a legszélső Messerschmitt 109-es oldalába, ahonnan azonnal vakítóan fehér lángnyelvek törnek elő! Ez volt hát Tom meglepetése! Gyújtólövedékeket is tárazott az ágyúkba!
A roham, azonban nem érte váratlanul a német pilótákat. Fel és le, de főként jobbra tértek ki a támadók elől!
– Ügyes – gondolta Dag. – Macerás lesz a meló ezekkel!
Anélkül, hogy külön utasítást kellett volna adnia, a srácok pillanatok alatt újra alakzatba álltak. Mindenki látta, hogy a pifkék kerülik a közvetlen légiharcot! Látszott, a parancs úgy szól számukra, hogy a bombázókat kell megsemmisíteni minden áron! Utánna lehet harcolni a vadászokkal!
A németek közben ismét a bombázók felé indultak. Dag százada és még valakik utánnuk vetették magukat! A Messer kicsit gyorsabb volt, de nem annyival, hogy ne lehessen lépést tartani vele. Így szinte egyszerre értek a „csordához” ami változatlan konoksággal haladt Stuttgart felé, hogy ott ledobja az egyenként hattonnás karácsonyi ajándékát!

Itt aztán elszabadult a pokol! A RAF gépei mindent elkövettek, hogy megvédjék a „teheneket”, a támadók viszont mindent, hogy lelőjék őket. Az alakzatok szétszóródtak! Ha valaki ráragadt egy BF-109-esre, akkor az addig üldözte, amíg lelőtte, vagy az ügyesebb pilóta meg nem lógott előle! Dag és a rajparancsnokok nem győzték visszaordítozni a srácokat az alakzatba.
Most azonban szó sem lehetett erről! A Messer-ek támadták a bombázókat, majd éles emelkedéssel több ezer lábbal magasabban gyülekeztek. Onnan ismét zuhanással támadtak! Ezt a harcmodort ismerték a RAF pilótái, de vajmi kevesett tehettek ellene. A „vajmi” azonban most azt jelentette, hogy eddig nyolc BF-109 hullott alá az égből, és még nem volt saját veszteségük. A kigyulladt bombázók közül egy lezuhant, a többi, ha küszködve is, de tovább repült a cél felé…
A kötelék eleje elérte Stuttgart külvárosát. A Messerschmittek eltűntek! Nyilván nem akartak belekerülni a saját légvédelmük tüzébe, ami most szörnyű erővel és nagy pontossággal lőni kezdett! Dag nem tudta, hogy mi a célpont, de azt látta, hogy a bombázótiszteknek nincs könnyű dolguk. A felhőzet csak foltokban volt lyukas, és a lyuk nem biztos, hogy éppen a cél fölött volt! Ennek ellenére a Lancesterek mind ugyanott oldották ki a terhüket. A bombák ledobása után egy nagyívű balfordulóval hazafelé vették az irányt.
A légvédelem hatalmas területről igen pontosan lőtt! Ennek következtében már sok gép odaveszett! Dag nem tudta, hogy mennyi, de látta a visszaforduló gépeket. Majd mindegyikük szenvedett valamiféle sérülést! Nézte lezuhanókat is és csak kevés ejtőernyőt látott kinyílni!

Dag összerendezte a csapatot és készülődött a helyének elfoglalására. A bombázók utolsó gépei a város közepén lévő vasúti pályaudvarra dobták le gyilkos terhüket. A „csorda” elindult hazafelé…
A vadászok tudták, hogy hamarosan jönnek a vérszomjas farkasok! Itt a több sebből vérző kötelék és az egyre fogyó üzemanyaggal küzdő vadászok! Ideális célpontok! És nem is kellett sokáig várni! Hamarosan felharsant a fejhallgatóban a „banditák, 11, 3, 8 és 4 óránál” kiáltás!
Valóban, mint a farkasok! Messziről kiválasztották a sérült, vánszorgó gépeket. Többnek már csak egy motorja járt a négyből! Néhány égett, és egy olyan is volt aki elhagyta a köteléket és minden ok nélkül dél felé kezdett repülni! A pilótái már halottak voltak!
A németek nagy erővel támadtak. Dag és a többi pilóta rájuk vetette magát, de óriási hátrányban voltak, hisz’ figyelniük kellett az üzemanyagra, ami pedig vészesen fogyott!
– Baj lesz! – gondolta. – Alig fél tanknyi van még. Nem lesz elég hazáig! De ilyen túlerő mellett úgy sem juthatunk haza…
A század szétszóródott. Mindenki harcolt valahol. Orsett rajából két gép már elveszett!
– A Néma Den nem jelentett veszteséget és az enyéim is egyben vannak még… – összegezte a helyzetet. – Vörös Dag a sárgának és a zöldnek! Vissza az alakzatba! Ismétlem, vissza az alakzatba!
– Nyugta – jöttek a válaszok, csak a gépek nem akartak sehogyan sem megérkezni!
Dag szorosan a Lancesterek mellett repült. Az egyik bombázó navigátora a felfelé tartott hüvejkujjával bíztatóan intett Dag felé és szélesen mosolygott!
– Nem ideges a gyerek – gondolta és visszaintett. – Legyen szerencsétek!
A fülhallgatóban hallotta, hogy elhagyták Reimst. Dag hiányolta a légvédelmi ágyúkat, de a vezérgép gondosan elkerülte a várost. A németek is fogyatkozni kezdtek. Egyre több BF-109-es fordult vissza. Nekik is fogy a benzin… A vadászok lassan újra összerendeződtek. Újra felcsillant a remény, talán hazaérnek… Még ötven perc! Ennyi kell hazáig. Minden Hurricane-ban lázasan számolták a benzinkészletüket a pilóták. Néhányan úgy látták, hogy akkor sem elég, ha már nem kell harcolni!
A pillanatnyi nyugalmat arra használták fel, hogy megpróbáljanak mindent megtenni annak érdekében, hogy átjussanak a csatornán. Félteljesítményre fojtották a motorokat, többen leállították és tíz-tizenötezer lábnyit siklottak lefelé, majd ott beindítva laffogtak hazafelé.
Amiens mellett repültek el éppen. Már látszott a Csatorna párája! Mindenki felsóhajtott, hazaérünk!
– Banditák 3 óránál! – kiáltotta valaki a rádióban.
Dag jobbra nézett és meglátta a húsz gépből álló csapatot, akik egyenesen felé rohantak!
– Készülj! Nyitás, tűz! – mondta nyugodt hangon Dag. – A sors rendelkezett. Harcolni kell, pedig alig húsz perc múlva otthon lehettünk volna…

A Messer kötelék középen támadott. De most már nem a bombázók érdekelték őket, hanem a vadászok! Azok most veszélyesebbek voltak számukra! Dag kibiztosította az ágyúit. A lőszerkészlet háromnegyede már hiányzott.
– Nagy harc már nem lesz – gondolta.
Nekilódult és a BF-109-esek vezérgépére támadt! Az felhúzta a gépe orrát, hogy még magasabbra csalja a Hurricane-t. Hiba volt. Néma Den éppen balról és alulról jött, így pontosan a Messer hasába ereszthette a sorozatát! Lemezdarabok szakadtak le róla, majd lángba borult és elindult a mélység felé…
– Na, azért! – mordult bele a rádióba Néma.
Dag a következő Messer-re rontott, aki hirtelen leborított, majd zuhanni kezdett! Régi csel volt ez! Zuhanni, majd hirtelen felkapni és a mögötte jövő hátába kerülve rommá lőni azt. Dag viszont öreg róka volt. Ilyen „kókusz csellel” nem lehetett megetetni! Féklapot nyitott, és lassította a zuhanását. A fritz ezt nem látta, ő csak a tanultak szerint járt el. Emelte a gépe orrát és jobbra kifelé kanyarodott. Pontosan Dag őrnagy ágyúi elé! Ő aztán nyomta a tűzgombot, amíg nem lobogott fáklyaként a Messer! Az égő olaj és a kordit keserű szaga csapódott be a fülkébe. A halál illata…

Megfordult és emelkedni kezdett. Ebben a pillanatban hatalmas csattanásokat hallott, és a gépe megremegett. Érezte, hogy eltalálták többször is, de a támadó nem érkezett meg!
Dag újra a kötelék felé indult. Látta, hogy egy Hurricane zuhan égve a mélybe! Mellette egy fehér ejtőernyő kupolája nyílt ki!
– Akár ki is vagy, vigyázz magadra odalent ! – kívánta Dag a fiúnak.
A lőszere elfogyott, benzinje alig van. De a németek sincsenek sehol! Ekkor egy felhőlyukon át meglátta a csatorna szürke vizét!
– Alakzatba! Kárjelentést! – vakkantott bele a rádióba.
– Megvagyunk. A Kicsi Joet lelőtték. Nyitott! – jelentette Néma Den.
Ezzel azt közölte, hogy a gyerek kiugrott és az ernyője kinyílt!
– Mi is ritkultunk. Két fő veszteség. Egyik sem nyílt! – közölte Orsett.
– Sárga, a vörös vezérnek! – hallatszott Orsett hangja. – Füstölsz nagyon.
Dag a műszereire pillantott. A hűtővíz hőfoka a vörös mezőhöz közeledett! Az előbbi találatok! Még tíz perc kellene hazáig…

Beny és Tom a pálya szélén ácsorogtak. Idegességükben a földet rugdalták a bakancsuk orrával. Néhány perce hallatszik a magasban a visszatérő Lancesterek dörmögése. Tom a látcsövével pásztázta az eget. A ritkuló felhőkön át szörnyűlködve látta, hogy a bombázók milyen állapotban vannak!
– Mikó gyün mán a főnök? Meg gyün-e vajon? – mormogott Beny.
– Hát hogyne gyünne meg te féleszű! Hogy is feltételezhetel ilyesmit rólla má’ megin, he? – ordított rá Tom.
Ekkor meglátta a köteléket.
– Egy, kettő, hat, tizenegy… – számolta őket. – Jaj, jaj! Három hiányzik! Jaj a főnök… Nem, nem! Ott gyün! Megvan, rongyos kicsit, meg rotyog a vize is, de megvan! – kiabálta majd jól hátbavágta a cimboráját.
A gépek sorban ereszkedtek le a bázis kifutójára. Lympne egész személyzete a pálya szélén ácsorgott és aggódva leste a leszálló gépeket.

Dag még a pályaküszöb előtt leállította a motort és vitorlázva ért földet, ezzel megmentve a drága Merlint és a fiait egy kétnapos motorcsere fáradalmaitól!
A gépek egy részének motorja a földetéréskor leállt! Az utolsó csepp benzinjükkel értek haza! Néhányuknak, például Orsett századosnak a madara rommá volt lőve. Dag gépén is számos súlyos találat volt, de szerencséjére a legveszedelmesebb, a hűtő sérülése az utolsó szakaszon történt. Ugyanez Stuttgartnál a véget jelentette volna!
– Főnök, gyüjjön csak ide egy csöppet – szólt Dagnak Tom. – Ezt nízze!
A gép oldalán négy hatalmas szakadás volt. A Messerek gépágyúinak munkája. A burkolat alatt jól látszott, hogy a fiúk által beszerelt páncéllemezen súlyos sérülések voltak! Ha nincs a lemez, ezek a golyók Dag medencecsontjába és a gerincébe fúródnak! Remegni kezdett amikor meglátta!
– Köszönöm srácok! Ezentúl azt csináltok a géppel amit akartok! Én meg sem nézem! – ölelte magához az embereit.
Előkotorta a zsebéből azt az egy szál Cohiba szivart, amit magával vitt. Lassan rágyújtott. Úgy érezte, mostanában valaki védelmezi őt…

Este a vacsora után Mayers ezredes megtartotta a bevetés kiértékelését.Megköszönte a „szép munkát”, majd méltatta az elveszített két fiatal pilóta érdemeit. Bár nagy valószínűséggel meghaltak, addig, amíg nem találják meg a holttestüket, eltűntként kezeli őket és nem törli az állomány névjegyzékéből sem! A havi járandóságukat is megkapják!
Közölte azt is, hogy „Kicsi Joe” főhadnagy szerencsésen földet ért. A francia maquik elrejtették és már szervezik is a hazaszöktetését. A háromszáz bombázóból hatvannégy zuhant le és szinte valamennyi megsérült! Ez azt jelenti, hogy a fritzek még mindig jó bőrben vannak! Messze még a háború vége!

Végül Mayers elrendelte a gépek sérüléseinek azonnali javítását, a pilótáknak pedig három nap pihenőt adott. A bázist viszont csak korlátozott számban hagyhatják el! Továbbra is a 80%-os készültségi szint van érvényben!
Mayers parancsnok oszoljt vezényelt, majd a magába roskadtan üldögélő Dag mellé telepedett.
– Láttam, hogy a halál egy pillanatra bekukucskált a seggedbe! – verte hátba Dagot. – Láttam az illegálisan behegesztett páncéllapokat is, aminek következtében most itt nyelheted az én méregdrága viszkimet!

Átnyújtotta a kis laposüveget. Dag hálás volt érte. Egy keveset kortyolt Peter reszketve féltett,  isteni finom és mostanság alig beszerezhető Lagavulin viszkijéből. Az összetöpörödött, megviselt lelke kisimult tőle!
– Köszönöm Pete – sóhajtotta.
– Nem mondom, hogy szívesen, mert kár belétek egy cseppje is! Aki képes arra, hogy bort igyon, az mindenre képes! Annak ehhez a viszkihez hozzáérnie sem lenne szabad! – mondta Mayers, de önfeledt mosoly volt az arcán! Boldog volt, hogy az emberei hazatértek!